- Fáj? – kérdezte Natasha.
- Igen.
Ivan mosolygott, Natasha viszonozta.
- Meg akarod kóstolni?
- Talán. Erkölcsös lenne ez?
Natasha vállat vont.
- Nem tudom. Ha például én lennék te, és te lennél én, igent mondanék.
- Miért?
- Nem is tudom, Ivan. Kíváncsiság. Tudod, önmagamat sosem voltam képes kedvelni. Pont azért, amiért téged képes vagyok mindennél jobban szeretni. Talán ha megízlelném magamat, közelebb kerülnék a saját lelkemhez.
- És az vajon jó lenne?
- Nem tudom. Lehet, amit találnék ott, elrettentene. De tessék, itt van egy szelet.
Natasha határozott mozdulattal kivágott egy arasznyit Ivan vékonybeléből. A szike hangját nyögés kísérte. Ivan kinyitotta a száját, ám fancsali képet vágott.
- Nem ízlik?
- Rágós és nyers, a vér pedig túlságosan vas ízű.
Natasha elmosolyodott.
- Na igen, pont ez az, amit én annyira szeretek benne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése